25 éves a Bold Agro

2015. február 19-én ünnepeltük a Bold Agro fennállásának 25 évfordulóját egy nagyszerű rendezvény keretében.

Szabó Imre a társaság alapítója az ünnepi beszédében elmondta a vállalkozása rövid történetét és célját, azaz vállalkozni a magyar mezőgazdaságban tisztességgel, hatékonyan és felelősen.

Ismertette továbbá, hogy a Bold Agro /korábbi néven Kasz-Coop / csoport 98 %-a a családja tulajdonában van és az irányításban ma már jelentős szerepet kap a két gyermeke és választott párjaik. Mindnyájan itt dolgoznak, az utóbbi években már jelentősen kivették a részüket a sikerekből. Ők értik, tisztelik az itt folyó munkát, a jelenleg elérhető legkorszerűbb tudással, ismeretekkel rendelkeznek. Egészen biztos vagyok benne, hogy a következő évek is ilyen, vagy még sikeresebbek lesznek az ő irányításukkal a Bold Agro, fogalmazott beszédében a cég tulajdonosa.

A Bold Agro ma már több mint 120 embernek ad munkát, akik néhány kivételtől eltekintve Derecskéről és a közvetlen szomszéd településekről származnak, de meg kell említeni a majd ugyanennyi létszámot, akik főleg a betakarítási munkákban vesznek részt.

A derecskei Művelődési Házban megtartott rendezvényen a társaság által megtermelt alapanyagokból készült ételek kerültek az asztalra, kifejezve ez által is a termékeinkbe vetett bizalmunkat.

Az ünneplés hangulatát Kovács Kati sztárvendég és a születésnapi torta tette igazán felejthetetlenné.

img_2279.jpg






























img_2269.jpg







































img_2264.jpg




Környezetvédelem

almaskert-halo.jpg

Végezzünk bármilyen tevékenységet, folyamatosan szem előtt tartjuk környezetünk igényeit, változásait. Munkánkat hatékonyan, felelősen végezzük. Garantálni igyekszünk a fenntartható termelési gyakorlatot, biztosítani a környezeti javak megőrzését. Elősegítjük a zöld fejlődést, amivel példát szeretnénk állítani más társaságok elé is.

Bővebben a környezettudatosságról >

Közösségi szerep

almavalogatas.jpg

A Bold Agro, mint Derecske egyik legnagyobb foglalkoztatója, átérzi a helyi közösségben betöltött szerepét. Munkavállalóinak állandó munkahelyet és jó munkakörnyezetet biztosít, valamint idénymunkával enyhít a település munkanélküliségi gondjain, lehetőség szerint helyi munkavállalók alkalmazásával.

Bővebben a közösségi szerepvállalásról >

Derecske Alma

derecskealma

A Derecske alma egy olyan márkát képvisel, mely ízvilágával és minőségével kimagaslik a többi közül. Egy környezet- és egészségtudatos almáról van szó, mellyel az a célunk, hogy valódi minőséget teremtsünk ezen a piacon.

Tudjon meg még többet a Derecske almáról >