Almalé

A Havita-Tész Szövetkezet megkezdte a saját készítésű almalé értékesítését a debreceni Farmer Expón.

A Havita-Tész Szövetkezet, mint a Bold Agro Mezőgazdasági Kft. és integrációs partnereinek értékesítő szervezete megkezdte az almalé gyártását és értékesítését.

Az MTI-nek adott sajtótájékoztatón Szabó Imre a Szövetkezet igazgatóságának elnöke a következőkről számolt be:

Az almalé különlegessége - túl azon, hogy sem adalékanyagokat (színezék, ízfokozó, cukor), sem tartósítószert nem tartalmaz -, hogy a hagyományos szalagpréselés helyett kíméletesebb, a borászatban alkalmazott pneumatikus technológiával préselik az almát, ezáltal több rostanyag és vitamin marad az italban - ismertette Szabó Imre.
Az 5 literes, 2, illetve 7 deciliteres kiszerelésben készülő almalevet főként Debrecen és Nagyvárad térségében értékesítik. Igény szerint évente 1000-2000 tonna jó minőségű "Derecske almából" készítenek 700.000 - 1.400.000 liter almalevet - fűzte hozzá.
A Havita-TÉSZ az iskolagyümölcs-program keretében 22 ezer gyereket lát el heti két alkalommal almával, és a jövőben plusz egy alkalommal almalével is - mondta a szövetkezet elnöke. Érdekességként említette, hogy ősztől kinyitják az almáskertjeiket a gyerekek és szüleik előtt: az érdeklődők a tanösvényt bejárva ismerkedhetnek meg a korszerű almatermesztéssel. Utóbbi kapcsán elmondta: kertjeikben többnyire "a madarak permeteznek". vegyszerezés helyett ugyanis 16 madárfaj gondoskodik a kártevők elpusztításáról.

Forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/2013/08/17/16/Almale_a_Havita_TESZ_tol.aspx


Derecske, 2013. augusztus 18.

almal5.jpg

Környezetvédelem

almaskert-halo.jpg

Végezzünk bármilyen tevékenységet, folyamatosan szem előtt tartjuk környezetünk igényeit, változásait. Munkánkat hatékonyan, felelősen végezzük. Garantálni igyekszünk a fenntartható termelési gyakorlatot, biztosítani a környezeti javak megőrzését. Elősegítjük a zöld fejlődést, amivel példát szeretnénk állítani más társaságok elé is.

Bővebben a környezettudatosságról >

Közösségi szerep

almavalogatas.jpg

A Bold Agro, mint Derecske egyik legnagyobb foglalkoztatója, átérzi a helyi közösségben betöltött szerepét. Munkavállalóinak állandó munkahelyet és jó munkakörnyezetet biztosít, valamint idénymunkával enyhít a település munkanélküliségi gondjain, lehetőség szerint helyi munkavállalók alkalmazásával.

Bővebben a közösségi szerepvállalásról >

Derecske Alma

derecskealma

A Derecske alma egy olyan márkát képvisel, mely ízvilágával és minőségével kimagaslik a többi közül. Egy környezet- és egészségtudatos almáról van szó, mellyel az a célunk, hogy valódi minőséget teremtsünk ezen a piacon.

Tudjon meg még többet a Derecske almáról >