CCM-buli, mert megérdemelték

Szeptember 14-re fejeződött be a CCM-kukorica betakarítása. Két nappal később hagyományos aratóbulin ünnepelhetett minden résztvevő.



A cégnél a CCM-betakarítás speciális művelet, a minőségi termény előállításán túl logisztikai siker is mindenki számára, ha teljesül a cél: a megfelelő mennyiségű termény, jelen esetben a kukorica, a megfelelő időben, azaz folyamatosan a daráló kapacitásához igazítva, a megfelelő helyen, a Morgó tanyára beszállítva, megfelelő minőségben, azaz magas nedvességtartalmából nem veszítve rendelkezésre álljon. Mert így szeretik a cég által tenyésztett KMS védjegyű sertések, s a jólétükön őrködő szakemberek számára megfelelő gyarapodásuk és egészségük a legfontosabb.

 

A jó aratás tétje tehát: a sertésállomány számára egész éven át az első osztályú élelmezés biztosítása a saját földön, saját technológiával termesztett és betakarított illetve a környékbeli gazdáktól felvásárolt kukoricából. A legalább 32 % fölötti nedvességtartalom megőrzése a jókor megkezdett aratáson és az idővel való hatékony gazdálkodáson múlik. Ebben az esztendőben tizenkét kombájn és nyolcvan ember hét nap alatt oldotta meg az ezerkétszázötven tonna termés betakarítását, juttatta a darálóba időben az egyébként idén kiváló minőségűre sikerült kukoricát. A cégnél öt év alatt megötszöröződött ez a mennyiség, a szakemberek azonban nem pihenhetnek, a sertésállomány tervezett növelésével arányban nőni fog a saját termesztésű kukorica szükséglet is.

 

Az aratás és a megérdemelt, hagyományos CCM-buli jól sikerült, a hangulatból ízelítőül álljon itt a sertéstelep koszorús költője, „Macera” Varga Sándor cseppet sem szomorú balladája:

Csendességet kérek Tisztelt Vendégsereg!
A CCM-daráról szól e neves ünnep.
Mert fesztiválja vagyon a környéken lecsónak, dinnyének,
E jeles takarmányról is zengjen hát egy ének.
A XXI. században, ez ma már köztudott,
nem korpától-mosléktól híznak a malacok.
A kukoricát nekik nyersen kell darálni,
ettől tudnak napi szinten sok súlyt produkálni.
Ezért aztán minden augusztus derekán,
megindul a nagyüzem a cégünk tájékán.
Sorra megvizsgálnak minden kukoricatáblát,
reggeltől estig hordják be a mintát.
Mikor az eredmény mindnél megfelelő,
kombájnsereg ekkor: gyerünk, most már elő!
A kamionok már viszik is befele,
bizony elég szoros az érés ideje.
Beindul a szárítóplaccokon a munka,
kemény menet vár itt a darálókra.
Torkukon az anyag tonna számra halad,
miközben megkapja a neki járó savat.
Tőlük viszik tovább a szállítószalagok,
miknek a munkája egész napos robot.
Gyorsan megtelnek a gépkocsiplatók,
Irány a tároló, előre taposók.
Amire a dara a szintjével eléri a falat,
Tömítetlenül egy tároló sem marad.
Ezek után nem szabad egy percet sem várni,
Fóliával légmentesen, gyorsan le kell zárni.
Hogy elvégeztük mindezt sikeresen mára,
Ezért került sor a mai vacsorára.
A sertéseknek kívánunk minél nagyobb súlygyarapodást,
A rendezőknek köszönjük a szíves vendéglátást.

Környezetvédelem

almaskert-halo.jpg

Végezzünk bármilyen tevékenységet, folyamatosan szem előtt tartjuk környezetünk igényeit, változásait. Munkánkat hatékonyan, felelősen végezzük. Garantálni igyekszünk a fenntartható termelési gyakorlatot, biztosítani a környezeti javak megőrzését. Elősegítjük a zöld fejlődést, amivel példát szeretnénk állítani más társaságok elé is.

Bővebben a környezettudatosságról >

Közösségi szerep

almavalogatas.jpg

A Bold Agro, mint Derecske egyik legnagyobb foglalkoztatója, átérzi a helyi közösségben betöltött szerepét. Munkavállalóinak állandó munkahelyet és jó munkakörnyezetet biztosít, valamint idénymunkával enyhít a település munkanélküliségi gondjain, lehetőség szerint helyi munkavállalók alkalmazásával.

Bővebben a közösségi szerepvállalásról >

Derecske Alma

derecskealma

A Derecske alma egy olyan márkát képvisel, mely ízvilágával és minőségével kimagaslik a többi közül. Egy környezet- és egészségtudatos almáról van szó, mellyel az a célunk, hogy valódi minőséget teremtsünk ezen a piacon.

Tudjon meg még többet a Derecske almáról >