Üzleti Etikai Díj 2015. év

16. alkalommal ítélték oda az Üzleti Etikai Díjat.

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 16. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 56 aktívan működő díjazott cég után – újabb 8 magyarországi bejegyzésű cég vehette át az elismerést november 18-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.

Az eseményre ismét a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia zárását követően került sor, kiemelve az üzleti etika és a fenntartható fejlődés szoros kapcsolatát.

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált. A díjat László Ervinprofesszor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozta létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

Az alapítás óta eltelt 16 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, ami azt is jelzi, hogy a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.


Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2015-ben

Kisvállalat: BPR CONSULT Kft.
Kisvállalat: p2m Consulting Kft.
Középvállalat: GHIBLI Kft.
Nagyvállalat: BOLD AGRO Kft.
Nagyvállalat: KVGY Kft.
Nagyvállalat: Work Force Kft.
Multinacionális vállalat: LEGRAND Zrt.
Multinacionális vállalat: COTHEC Kft.


ued.jpg
























László Ervin és Demcsák Mária, az Üzleti Etikai Díj alapítóinak különdíját, a fenntarthatóság szakmai követe címet 2015-ben Dr. Radácsi László, a BGF tudományos főmunkatársa, a Smartlab tulajdonosa nyerte el.
A díjat az alapítók annak a szakembernek ítélik oda, aki mindennapi munkájában elkötelezetten törekszik arra, hogy vállalati ügyfelei körében elterjedjék és erősödjék a fenntartható fejlődés iránti felelősségvállalás.

AZ ÜZLETI ETIKAI DÍJ SZEMPONTRENDSZERE
1. A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
2. A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
3. Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
4. Társadalmi felelősségvállalás
5. A környezettel szembeni felelős magatartás

Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlenen feltételei a 21. században
1. A cég felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal munkatársaiért, szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.

2. A cég tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.

3. A cég – a szűkebb-tágabb emberi, természeti, üzleti – környezet érdekeit szem előtt tartva képes átértékelni várható üzleti hasznát, illetve át tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok érdekében.


Forrás: www.piacesprofit.hu

Környezetvédelem

almaskert-halo.jpg

Végezzünk bármilyen tevékenységet, folyamatosan szem előtt tartjuk környezetünk igényeit, változásait. Munkánkat hatékonyan, felelősen végezzük. Garantálni igyekszünk a fenntartható termelési gyakorlatot, biztosítani a környezeti javak megőrzését. Elősegítjük a zöld fejlődést, amivel példát szeretnénk állítani más társaságok elé is.

Bővebben a környezettudatosságról >

Közösségi szerep

almavalogatas.jpg

A Bold Agro, mint Derecske egyik legnagyobb foglalkoztatója, átérzi a helyi közösségben betöltött szerepét. Munkavállalóinak állandó munkahelyet és jó munkakörnyezetet biztosít, valamint idénymunkával enyhít a település munkanélküliségi gondjain, lehetőség szerint helyi munkavállalók alkalmazásával.

Bővebben a közösségi szerepvállalásról >

Derecske Alma

derecskealma

A Derecske alma egy olyan márkát képvisel, mely ízvilágával és minőségével kimagaslik a többi közül. Egy környezet- és egészségtudatos almáról van szó, mellyel az a célunk, hogy valódi minőséget teremtsünk ezen a piacon.

Tudjon meg még többet a Derecske almáról >